Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Képtelen természetrajz III.

 

                                   A VÍZILÓ


  A víziló igen szép állat. Sudár termete, őzlába, karcsú dereka, remek barna

színe és sikkes járása egyaránt elbájolók; az ajkai csókra termettek, karószerű

fogai miatt a fogorvosok kedvence, apró kidülledő szemei igazi tükrei a víziló

szelíd és tiszta lelkének.

  A víziló Afrikában él a Nílusban, amiért nílusi lónak is mondják, amiből még

mindig nem világlik ki, hogy ezt a szép disznószerű állatot miért nevezik éppen

lónak. Aki azonban gyönyörködni akar benne, az megnézheti állatkertünkben is,

ahol a többi közt egy ideális példány látható belőle, a Jónás nevű kis bájonc,

a pesti nők kedvence, aki garmadával kapja naponként a szerelmes leveleket.

Érzékeny szívek már a nevétől is eksztázisba esnek, ettől a megható, szívhez

szóló szótól, hogy Jónás. Legalkalmasabb név egy ifjú víziló számára.

Ajánlatunk még: Adalbert, Döme, Bódog, Icig és Alajos; női vízilovak számára:

Eulália, Sarolta, Ludmilla és lbolyka.

  A víziló, dacára annak, hogy a Nílusban él, nem krokodilt eszik, sem halat,

sem íbiszt, sem flamingót, hanem füvet és egyéb gyökereket, tehát vegetáriánus.

Hogy miért él tehát vízben, az rejtély, s ha vízben él, miért nem él a Dunában,

az is rejtély, ha pedig a Dunában azért nem él, mert csak a meleget kedveli,

akkor meg miért nem él a Hungária-gőzfürdőben, az ugyancsak rejtély. Tehát a

vízilónak úgy elnevezését, mint táplálkozását, valamint általában az életmódját

illetőleg a rejtélyek egész tömegével állunk szemben, melyeket a legkiválóbb

természettudósok is mindmáig hiába igyekeztek megfejteni, melyeknek megfejtését

ezek után csakis a legkiválóbb természettudatlanoktól várhatjuk.

  Vannak kis vízilovak és nagy vízilovak, a nagy vízilovak a kicsinyekből

lesznek növés által, ami könnyen érthető. Persze, hogy a nagy vízilovakból

ugyancsak további növés által miért nem lesznek még nagyobb vízilovak, azt nem

tudjuk. Egy teljesen kifejlett víziló negyven métermázsát nyom, ha többet

tesznek alája, akkor még többet is nyom. A víziló, jóllehet a törzse hosszú és

vastag, a súlya nagy, a lába pedig aránylag igen rövid, mégis fürgén jár, és

igen jól tud futni, sőt én a magam részéről arról is meg vagyok győződve,

hogyha megfelelő szárnyai lennének, hát még repülni is tudna. Azt persze

mondanom sem kell, hogy úszni is kitűnően tud, mert bizony a Nílusban úszás

nélkül megélni majdnem olyan nehéz lenne, mint Budapesten úszással vagy

anélkül.

  A víziló teljesen haszontalan állat, ami annyit tesz, hogy az emberek semmire

sem használják, sem nem húzatnak vele terhet, sem nem lovagolnak, még csak nem

is vízilovagolnak rajta. A húsát nem eszik, sőt ellenkezőleg, kiköpik, mégis

vadásszák, ami a vadászok ideális önzetlenségére vall. Vadászása csónakokon

történik, robbanógolyók által, mert egyszerű golyónak a víziló oda se

hederítene, a robbanógolyót azonban ő is respektálni kénytelen. A vadászása

persze veszélyes, mert ha a vadász célt téveszt, ami nagyon könnyen lehetséges,

mivel a víziló elvégre mégsem nagyobb egy kisebb földszintes, kültelki háznál,

akkor a dühös állat nekimegy a csónaknak, a csónak fölborul, s a vadászok a

vízbe esnek, és vizes lesz a ruhájuk, ami miatt a mamájuk otthon megszidja

őket. De éppen ezen veszedelem miatt a kalandkedvelők különösképpen szeretik

vadászni a vízilovat.

  A víziló életkorát nem ismerjük, mégpedig azért nem, mert a tudósoknak nem

sikerült megállapítani. Ugyanis, ha egy tudós elkezdte figyelni a vízilovat

azzal a céllal, hogy addig fogja figyelni, amíg meg nem döglik, s akkor tudni

fogja, hogy mekkora ideig élt, a víziló mindig bement a Nílusba, víz alá

merült, s a folyó egy más helyén bukkant föl, vagy pedig a tudós

összetévesztette egy fölbukkanó más vízilóval. Sok tudós folytatott évszázadok

során a víziló életkorának megállapítását célzó megfigyeléseket, de a fent

említett nehézségek folytán, továbbá annak folytán, hogy a víziló élettartama

hosszabb, mint az emberé, e vizsgálódásoknak eddigelé csupán annyi eredménye

lett, hogy a vízilovak megállapították, hogy egy tudós átlag hatvan-hetven évig

él.


                                   A GÓLYA


  A gólya egy madár, két gólya két madár. Két gólya és három csirkefogó, az öt

jómadár. A döglött gólya már nem madár, mert nem tud repülni. De azért a

repülőgép még nem madár, ha tud is repülni.

  A gólya külalakját a hosszúság jellemzi: hosszú a csőre, hosszú a lába és

igen hosszú a nyaka; ez utóbbi tulajdonságáért, a jó hosszú, gusztusos, szabad

választékot engedő nyakáért bátorkodom mindazok figyelmébe ajánlani, akik az

élőlények felakasztásában különös passziót találnak. (Kr. u. 1920.)

  A gólya a meleget szereti, azért a sarkvidékeken csak akkor fordul elő, ha

odaviszik, a maga jószántából csupán a mérsékelt öv területére jön a meleg

vidékről nyaralni, amiért is ezennel visszavonom előbbi állításomat, mely

szerint a gólya a meleget szereti (velem lehet alkudni). Ősszel azután a gólya

elrepül tőlünk ismét dél felé, amiről azt mondják, hogy: "költözködik", ez

pedig nem is igaz, mert nem visz magával semmit, tehát nem költözködik; hanem

csak elmegy, de hát a nép ajka azért csak úgy mondja, hogy költözködik;

nyugodjunk bele és örüljünk neki, hogy nem mindjárt úgy mondja: hurcolkodik.

Tavasszal aztán újra visszajön, ami a magyar politikai és közéleti viszonyokban

való teljes járatlanságára vall.

  A gólya csak kívül szép madár, de a lelke randa, mert békát, gyíkot, kígyót

és más efféle undorító szemetet eszik, ezáltal túltesz még az olyan disznón is,

aki a kávét föllel issza, a levesből nem halássza ki a tányér szélére a

hagymadarabokat, s megeszi a sárgarépát. A békával és kígyóval szemben a bolond

gólya nem szereti a filét tükörtojással, sem a palacsintát, sem a befőttet,

sőt, ha egy gólya csőrébe befőttet tömnek, azt kiköpi, amit én a magam részéről

képtelen vagyok megérteni, pedig más természettudósok ennek az okát már

többször magyarázták nekem; én csak azt tudom, hogy gólya nem lennék ezer

dollárért sem, márpedig ezek a szamár, hosszú csőrű madarak egészen ingyen,

minden fájdalomdíj vagy kárpótlás nélkül teszik azt, hogy gólyák.

  Gólyának nevezik még a gólyamadáron kívül az elsőéves jogászokat; hogy miért,

azt a tudománynak még nem sikerült megállapítania. A gólyáról azt állítják,

hogy ő hozza a gyereket, én ezt hosszú időn át elhittem, bizonyára a nyájas

olvasó is, mostanában azonban rettenetes gyanúim támadtak, amelyekkel azonban

még korainak találtam a világ elé állani; mindenesetre megvárom az úgynevezett

"keresztény kurzus" elmúlását.

  A gólyának az az érdekes szokása, sőt mondhatnám sigánja van, hogy egy lábára

állva fejét a szárnya alá dugja, és így alszik. Ez igen nehéz kunsztstük, már

többen próbálták utána csinálni, de még senkinek sem sikerült. Legtöbbre vitte

a kísérletezés terén egy barátom, aki kinn lakik a Lipótmezőn, ő egy lábon

(magyarosan: féllábon) állva, hosszabb ideig tartotta szemét lehunyva, de az

orvosok azt hiszik, hogy szimuláns, azaz: ha le is van a szeme hunyva, csak

tetteti, hogy alszik; a fejét persze a szárnya alá dugni ő sem tudja, ami miatt

szegény eleget dühöng, de hát hiába.

  A gólya fészkét a falusi házak kéményére rakja, s oda hordja fiókáinak a

kirántott békákat, már tudniillik a mocsárból kirántottakat. Megható látvány,

amint a gólya repül, és hosszú, kemény csőrében egy eleven béka evickél. Ezt az

idillt már számos természetbúvár megfigyelte, s éppen ez szolgált alapul a XVI.

természettudományi kongresszus azon határozatához, mely szerint békának lenni

lehetőleg még rosszabb, mint gólyának lenni.


                                     A LÓ


  A ló háziállat. Hogy miért `házi`, azt könnyen megérti az ember, ha

meggondolja, hogy a kenguru vagy a cethal nem háziállat. Viszont nehezen érti

meg az ember, ha azt is meggondolja, hogy a poloska `sem` háziállat.

  A ló növényevő, patás, négylábú, egyfarkú és két szemű. Igen bátor állat,

mert míg az emberek azért mennek a csatába, mert különben főbe lőnék őket, a ló

anélkül is elmegy. Sőt nemcsak a nemes paripa megy el, hanem az egyszerű

konflisló is elmenne, ha a konfliskocsisnak nem lenne annyi esze, hogy csupán a

Nyugatiig hajtsa.

  Hát így áll a dolog a ló nemességével és bátorságával. Az okosságával

nemkülönben. Mert ha gyököt vonni nem is tud, még mindig jóval okosabb azoknál

az embereknél, akik elhitték, hogy tud gyököt vonni, s a lábával az eredményt

kikopogja.

  A lovat életének nem minden szakában hívják lónak, mert eleinte csikónak

hívják, s csak később lesz ló, lósága után pedig, miközben, ha nagyon jól megy

neki, paripa is lehet, végül gebe lesz, legvégül pedig virsli, sőt...

  A lovaknak egyedenként nevet szoktak adni, elnevezik például `Trubadur`-nak,

`Gyöngyvirág`-nak, `Nonius`-nak, `Kincsem`-nek, `Tokió`-nak stb. Ezek a nevek

leginkább versenylovak nevei, oly előkelő nevek, mint az embernevek közt az

`Artúr`, `Edgár`, `Ervin`, s más effélék. Viszont, ahogy vannak közönséges

embernevek is, mint például `János` vagy `Mór`, így vannak közönséges lónevek

is, mint `Madár` vagy `Kese`. Sőt a konflislovak legnagyobb része egyszerűen a

`Zanyád` névre hallgat.

  A lovakat foglalkozásuk szerint fölosztják: versenylovakra, hátaslovakra,

igáslovakra, konflislovakra, fiákerlovakra, katonalovakra, haszontalan gebékre

és öreg virslijelöltekre. A cirkuszlovakat kifelejtettem, a hátaslóról pedig

még azt akarom mondani, hogy nem azért nevezik hátaslónak, mert háta van,

hiszen ezen az alapon hasas lónak is nevezhetnék, márpedig hasas lónak megint

csak egészen másféle lovat neveznek, hanem azért nevezik a hátaslovat

hátaslónak, mert a lovas a `hátán` ül. Kivéve persze, amikor lenn hever a lábai

alatt, de viszont az ilyen ügyetlen embereket nem vehetjük figyelembe, amikor a

lovakat osztályokba sorozzuk.

  A lóhoz hasonlít a zebra, egy csinos, stráfosnadrágos állatka, rokona is

neki. Hasonlít hozzá továbbá a szamár is, az is rokona neki, nem kell

szégyellnie, elvégre mindnyájunknak vannak szamár rokonaink.

  A ló zabbal él, kivéve a konflislovat, a konflisló vadgesztenyével és

szalmával él, bár a kocsisa zabból él, azaz abból, hogy a zabot tízszer olyan

drágának hazudja az utas előtt, mint amilyen drága valóban.

  A lóról van egy közmondás, amely így szól: "A lónak négy lába van, mégis

botlik." Hát ez a közmondás, mint a közmondások általában, nagy marhaság, mert

nem lehet mondani azt, hogy `mégis` botlik, hiszen épp azért botlik az ember

is, mert lába van, s ha már valaki, vagy valami a lábával botlik, akkor `annál

inkább` botlik, minél több lába van; a lábatlan ember például egyet se botlik.

Ezek szerint a legjobb dolga van a százlábúnak, mert attól senki sem veszi

rossz néven, ha botlik egyet.


                                   A MACSKA


  A macska igen őszinte állat. Ha éhes, eszik; ha jóllakott, fekszik; ha jól

érzi magát, dorombol; ha valami baja van, keservesen nyávog. Ez gondolatainak

és érzelmeinek olyan közvetlen kifejezése, amit a képmutató emberek sehogy sem

tudnak megérteni, tehát valami hallatlanul körmönfont ravaszságot sejtenek

mögötte, s ezért azt mondják a macskára, hogy ravasz, Azt hiszik szegény

macskáról, hogy ő is olyan, mint a galíciai zsidó, akiről a másik galíciai

zsidó tudta, hogy Tarnopolba utazik, s amikor a pályaudvaron megkérdezte tőle,

hogy hova utazik, és az azt felelte, hogy Tarnopolba, így szólt rá: micsoda

svindli ez már megint, miért mondod te, hogy Tarnopolba utazol, mikor csakugyan

Tarnopolba utazol? Az emberek, magukból indulva ki, a macskától is azt

kérdezhetnék, hogy: miért nyávogsz te, mintha valami bajod lenne, mikor

csakugyan bajod van. Az emberek a macskát ravasznak tartják, de ez csak azt

jelenti, hogy az emberek ravaszok. Semmi mást nem jelent ez, még azt sem, hogy

például: minél koszosabb a malac, annál jobban dörgölődzik, vagy hogy: ha

foltos is a ruha, az nem szégyen, csak rongyos ne legyen.

  A macska kicsiny állat, ami az ember egocentrizmusára vall, mert a bolha

szerint a macska óriási nagy állat, legalábbis akkora, mint egy ökörnek egy

százholdas legelő.

  Van házimacska és vadmacska, a vadmacska jóval nagyobb, mint a házimacska,

amit igen helytelen természetrajzi szabálynak tartanak mindazok, akiknek valaha

a vadmacskával ügyes-bajos dolguk akadt, például, akiknek a vadmacska a

nyakukba ugrott: ezek sokkal helyesebbnek tartanák, ha a vadmacska jóval kisebb

lenne, mint a házimacska. Na, de még örülhetnek, hogy nem az a vasszerkezet

ugrott a nyakukba, mélyet a hajósok vasmacskának neveznek.

  A macska egérrel táplálkozik, amellyel, mielőtt megeszi, úgy játszik, mint

Kund Abigél szokott a legénnyel. Ha nincs egér, akkor persze beéri tejjel,

zsemlével, grízzel és hússal is. Ha nagyon keveset adnak a szegény macskának

enni, vagy ha pláne eleszik előle a zsemlét és a tejet, akkor elfogy a fogyó

holddal, sarlóvá hajolva.

  A macska hasznos állat annyiból, hogy az egereket megeszi, sőt a patkányt is

megfogja, de haszontalan annyiból, hogy a legyet, szúnyogot, poloskát és

konyhasvábot nem eszi meg. Hasznosságát csak fokozza az, hogy néha a nyulat is

helyettesíti a vendéglők asztalán.

  A macska karcsú, fess állat, jóképű, kis tömpe orra szórakoztató pöcögtetésre

igen alkalmas. A bajuszát nem pödri, s a nősténynek is van bajusza, ami miatt a

kanmacska a nőstényt minden alkalommal igen beható vizsgálatnak veti alá, hogy

meggyőződjék róla, vajon csakugyan nőstény-e.

  A macska a nagy macskafélékkel - tigrissel, oroszlánnal, jaguárral -

rokonságban van, tehát a nagy és hatalmas vadaknak egyenes leszármazottja,

őseire azonban semmi esetre sem olyan büszke, mint Szemere Miklós volt Hubára.

  A kismacskát cicának hívják, a cicus ellenben egy kis nő, akit, ha valami

komiszságot követ el, szintén macskának szoktak nevezni, különösen, ha elég

sovány ehhez a kifejezéshez.

  A macskáról azt állítják, hogy bármilyen magasról dobják is le, mindig talpra

esik. E természettudományi tétel azonban még nincsen teljesen megerősítve, s

ajánlatos lenne, ha az ellenőrző kísérleteket lefolytatnák, s léghajóról, nyolc

kilométer magasból dobnának le egyszer egy macskát; a természettudósok

foglalkoznak is ez eszmével, de a léghajósok, akiknek nincs sok érzékük az

elméleti tudományok iránt, eddig szinte bűnös módon közömbösek voltak e

problémával szemben.


                                    A TYÚK


  A tyúk egy madár. Több tyúk több madár. Mint ilyen tehát ellentéte a

kutyának, amit a neve is mutat: a tyúk, kuty-a. A tyúk a jómadarak közé

tartozik, mert tojást ad. Illetve nem adja a tojást, hanem elveszik tőle, ami

azonban a rántotta szempontjából mindegy.

  A hím tyúkot kakasnak hívják, a nőstény kakast azonban nem hívják tyúknak. A

tehetségtelen kakast kappannak nevezik. A fiatal tyúknak becéző neve jérce, de

ezen a néven csak akkor szokták becézni - nézetem szerint későn -, amikor már

levágták, és a húsát eszik, úgyhogy szegény tyúknak a becézésben már semmi

öröme nincsen. Tyúknak Pesten a nőt nevezik, ami a városiaknak a falusi

dolgokban való járatlansága miatt van így, ugyanolyan tévedés tehát, mint

amikor a városi ember a búzát kukoricának nézi. Vannak aztán még olyan különös

egzotikus élőlények is, akik a tyúkot tiknak, a tyúktojást pedig tikmonynak

mondják, a pesti tyúkot pedig tubicámnak, galambomnak, sőt tésasszonynak -

ezeket viszont mi kisgazdapárti képviselőknek mondjuk.

  Az egész kicsi tyúkot csibének nevezik; a csibe úgy jön létre, hogy kikel,

azaz egyszerűen kijön a tojásból. Hogy hogyan megy bele a tojásba, az rejtély.

Olyan rejtély, mint volt hosszú időn át az, hogy mi volt előbb, tyúk-e vagy

tojás. Ez csak `volt` rejtély azokban a régi sötét időkben, amikor az emberek

olyasmiket találtak ki, hogy a föld gömbölyű és forog (de majdnem el is égették

őket!), ma azonban a fölvilágosodás, sőt a keresztény kurzus korában tudjuk,

hogy isten előbb a tyúkot kellett, hogy teremtse, tojás csak azután lett,

miután a tyúk tojt.

  Különféle fajta és különféle nagyságú tyúkok vannak, a kendermagos tyúk

azonban mindig pontosan olyan magos, mint a kender.

  A tyúk, ha tojásait megtojta, akkor kotlik, ami abban áll, hogy tojásait ki

akarja kelteni, s ez óhajának különféle jelekkel ad kifejezést. Ez a `kotlik`

igen szép szó, ezért egy népszerű közmondásban is szerepel, amely közmondás,

annak a mintájára, hogy "a lónak négy lába van, mégis botlik", így szól: "A

tyúknak két lába van, mégis kotlik."

  A tyúk búzaszemet, kukoricát, kendert és általában kis magvakat eszik, szóval

igen jól él, számos ember példát vehetne róla; hogy némelyek itt Pesten

mostanában mégsem vesznek róla példát, arról már én nem tehetek.

  A kakas hangos kedélynyilvánítását kukorékolásnak nevezik, a tyúkét pedig

kodácsolásnak. A kakas kukorékolásáról azt mondják, hogy a hajnalt jelenti.

Mostanában a természetkutatók sok kodácsolást figyelhettek meg, de kukorékolást

aligha.


                                   A TIGRIS


  A tigris teljesen haszontalan állat, igát nem húzatnak vele, a húsát nem

lehet megenni, tejet nem ad, szarvából elefántcsont-tárgyakat nem készítenek,

legfeljebb, ha a bőrét használják tigrisbőrnek. (Ő maga is annak használja.)

Kártevő állat a tigris annyiban, hogy hasznos háziállatokat megöl, ezt a kárt

azonban kiegyenlíti azzal, hogy néhány haszontalan embert is megöl.

  A tigris elsősorban a nagyvárosi állatkertekben fordul elő, ezeken kívül még

található, ha valaki nagyon keresi, India őserdeiben. Néha persze akkor is

található, ha valaki nem is nagyon keresi, ez peches eset.

  A tigris az állatok hercege. Tudniillik az oroszlán az állatok királya, s a

tigris rokonságban van vele. Külalakjára nézve elegáns, jóképű, fess állat.

Fekete stráfjai, amelyek sárga szőrén párhuzamosan húzódnak, egyszerűen

utánozhatatlanok. Belalakját illetően a tigris igen snájdig, sőt túl snájdig,

mondhatnám kegyetlen és vérengző, de hát ez, nézetem szerint, hozzátartozik az

előkelőséghez. A birka például nem olyan vérengző, mint a tigris, de viszont

egyáltalán nem előkelő állat. A birka egy demokratikus állat. De hát könnyű is

a birkának nem vérengzőnek lenni, amikor őt már a fogai is arra utalják, hogy

csakis növényeket egyen, míg a tigrist a fogai a húsevők közé utalják. Na, de

viszont erre azt mondhatná valaki, hogy mit csinálna a tigris őfensége, ha a

fogai arra utalnák, hogy követ egyen. Vajon akkor is engedelmeskednék-e a

fogainak? Aztán ennél a vérengzésnél éppen az, ami erkölcsileg megrovandó a

tigrisben, hogy míg a többi állat, melyeket azok a gaz fogai szintén a

vérengzésre utalnak, megelégszik annyi állat megölésével, a mennyi a

táplálkozásához szükséges, addig a tigris csak úgy ukmukfukk (franciául: l'art

pour l'art) megöl ötven állatot is egyszerre. Az öldöklő hajlandóságának e foka

miatt a tigris bátran összehasonlítható az emberrel. Az ember ugyanis a

táplálkozási szükségletén, azon a kis bablevesen és grízes tésztán felül

szokott vérengzeni, mégpedig anélkül, hogy a fogai erre ráutalnák. Mert igenis

nem utalják, mert az ember nem húsevő, hanem vegyes táplálkozású, azaz vegyes

táplálkozásra termett fogai vannak. De mondjuk már, hogy `utalják`, mert hiszen

`vegyesek`. Jó, nem bánom, én ebbe is belemegyek, tessék majd a vérengző

embereknek a mennyei törvényszéken azzal védekezni, hogy őket a fogaik utalták

a vérengzésre. Jó, nem bánom. De akkor azt mondja meg nekem valaki, hogy hogyan

jön a vérengzéshez egy olyan ember, akinek hamis fogai vannak?