Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Képtelen természetrajz VII.

                                   A TEVE

  A teve a sivatag hajója. Ebből következik, hogy a sivatag a teve tengere,

sőt, hogy a hajó a tenger tevéje.

  A teve igen egyszerűen és olcsón táplálkozik, beéri bogáncskóróval is - sok

finnyás ember példát vehetne tőle.

  A tevét az arabok teherhordásra használják. Különféle nagyságú terheket

raknak rá, persze, ő leginkább szereti az egész pici terheket. Teher nélküli

teve valószínűleg nincs is, mert a teve - a tudósok véleménye szerint - már

teherrel és a hátán egy kis gyerekkel jön a világra, s amint nő, vele együtt nő

néhány dekányi terhe több mázsássá, valamint a kis arab csemete felnőtt

szakállas-bajuszos tevelovassá. Az állatkertekben ugyan látni csupasz tevéket

is, ezekről a tehert és az arabot leamputálták.

  _A teve teherbíróképességén felül még azért is alkalmas arra, hogy a sivatag

hajója legyen, mert igen gyorsan jár. Persze több teve is csak olyan gyorsan

jár, mint egy - ezért mozgástani szempontból érthetetlen, hogy a sivatagi

kereskedők miért alakulnak karavánná.

  Mindazonáltal angol bőrkarosszékben sokkal kényelmesebb ülni, mint teveháton.

Egypúpú tevén ülni úgy, hogy az ember a púpnak a csúcsán ül, nem is jó, az

ember könnyen elvesztheti az egyensúlyát, különösen, ha részeg.

  Van egypúpú és kétpúpú teve, de mivel a fák nem nőnek az égig, ezért három-,

négy-, öt-, hat és többpúpú teve már nincsen. Az a teve, amelyiknek nincs

púpja, nyomorék, ezt a társai éppúgy csúfolják, mint az emberek a púpos embert.

  A teve szőrét nyírják és szövetet készítenek belőle, a szövetből ruhát, a

ruhát az arab felölti, s mivel az arabot a teve hordja, tehát a teve a saját

lenyírt szőrét újból hordja, szóval, mindent a teve hord, ő az igazi

teherhordó.

                                  A KENGURU


   Az asszony, akinek egyelőre egy csöppet sem szilfidi alakja azt mutatja, hogy

néhány hét múlva gyermeke születik, még korántsem `fiahordó`, már csak azért

sem, mert hátha leánya születik majd. A kereskedő, aki nagy bőrtárcában hordja

a kabátja belső zsebében, tehát a keblén, sőt, mivel a hasa a nyakáig ér, a

hasán az ezreseket, még nem `erszényes állat`, sőt nem is fiahordó. Hindenburg,

aki a világháború folyamán gyakran kijelentette, hogy "győzni fogunk, mert

győznünk kell", még nem `ősállat`, csak egy nagy szamár. Ellenben fiahordó,

erszényes állat, sőt ősállat a kenguru. Mégpedig nem azért fiahordó, mert lyuk

van a hasán, nem is azért erszényes állat, mert a mellső lábai rövidek, a

hátsók pedig legalább háromszor olyan hosszúak, mint az elsők, és nem azért

ősállat, mert lehetőleg még Ludendorffnál is butább; hanem mert a hasán

erszénynek nevezhető bőrtarisznyája van, amelyben fiait születésük után jó

ideig oly szeretettel hordja, mint a kereskedő az ezreseit, és mert a ma élő

állatfajták közül a legrégebbiekhez tartozik a kazuárral s a csőrös emlőssel

együtt; régebbiek ezek, mint azok, akik tizenöt nemzedékre vezetik vissza

őseiket.

  A kenguru, melynek többes száma Sipulusz szerint: kendtek gurulnak,

Ausztráliában él, mindenesetre jobban, mint mi, szegény, üres erszényű és

fiainkat nemcsak nem hordó, hanem még eltartani sem tudó pestiek. Más

földrészen nem is fordul elő, amennyiben pedig még előfordulna, hát eltévedt.

  A kenguru feje hasonlatos a nyúléhoz, persze jóval nagyobb, az egész alakja

hallatlanul groteszk, groteszkebb a kis Rotténál is. Járni tulajdonképpen nem

is tud, hátsó lábaival ugrál, úgy szökdel, mint a veréb. Ezzel a szökdeléssel

persze nem tud oly gyorsan haladni, mint a keleti expressz, de mégis gyorsabb a

Rákóczi úton elakadt s húszával egysorban álló villamosnál.

  A kenguru növényi eledellel táplálkozik és rá vizet iszik. Semmi különös

szokása nincsen, nem káros és nem hasznos, párosával vagy kis csapatokban él.

Sok öröme nincsen, nem úgy, mint a tigrisnek, amely kedvére kikegyetlenkedheti

magát, ami - miként az emberek példája mutatja - hozzátartozik az élet

gyönyöreihez, sem úgy, mint a kőszáli sasnak, amely nagy vidékeket beszállva,

ha moziba nem is járhat, s a "természetből" jelzésű filmeket meg nem nézheti,

azért aránylag elég tűrhető panorámákban gyönyörködhetik - mégiscsak úgy

eléldegél a jámbor kenguru, apró kis örömek közt, mint egy csekély nyugdíjára

támaszkodó jobbfajta tisztviselő, persze azzal a különbséggel, hogy a kenguru

két hátsó lábának alszárán állva, inkább csak erős farkára támaszkodik, ha nem

is azért, hogy életét tengesse, hanem csupán azért, hogy el ne dűljön.

  A szerény körülmények közt szerény életet élő kengurunak csupán vágyai vannak

a nagyobb stílű életre: egyszer egy kenguru például, mivel neki teli erszénye

volt, magát gazdag embernek képzelte, s odament egy másik kenguruhoz, és így

szólt hozzá, erszényéből egyik kölykét előhúzva:

  - Kérem, váltsa föl ezt a fiúkengurut két leánykengurura.

                                  A POLOSKA

 

  Vannak háziállatok, mint például a ló, szarvasmarha, kutya, macska és a

jámbor ember - és vannak vadállatok, mint az oroszlán, tigris, jaguár, február

és a gonosz ember. A poloska nem háziállat, habár benne lakik a házunkban

(nálunk nem, csak a szomszédoknál), mert csíp. Viszont, ha csíp is, azért még

nem vadállat, mert nem erdőben lakik. Legcélszerűbb tehát a poloskát az

ágyiállatok közé sorozni.

  A poloska kicsiny állat, akkora, mint egy gyöngyszem, vagy egy vércsepp, vagy

egy lencse. A színe rozsdavörös, a szaga büdös. És ez mind igen bölcs

rendelkezése a természetnek, mert így még csak ki lehet bírni azt a pár ezer

poloskát, ami egy jól nevelt pesti hálószobában van, de képzeljük el, milyen

rettenetes lenne, ha a poloska akkora lenne, mint egy patkány, égszínkék színe

lenne, és olyan szaga lenne, mint egy gyöngyvirágnak. Ugyebár, még sokkal

undorítóbb lenne. Na hát ezért mondom én mindig, hogy a természet igen bölcsen

van berendezve, és azt nem lehet csak úgy meggondolatlanul kritizálni. Még azt

sem lehet mondani, hogy jobb lenne, ha poloska egyáltalában nem lenne, mert baj

ugyan, hogy nálunk van, de mind tiszta haszon, hogy a Kohnéknál is van meg a

Koplalaghyéknál is. A poloska neve szláv eredetű szó, a szlávoknál úgy hangzik,

hogy: ploska. A poloska példa arra, hogy őseink a kultúrát az európaiaktól

vették át. A poloskára vonatkozólag ez az átvitel valószínűleg úgy történt,

hogy őseink, mint nomád nép, fölös számú tetvekkel rendelkeztek, mikor azonban

letelepedtek, tetveiket becserélték a szlávokkal poloskára; a szlávok persze

csaltak, mert igen sok poloskát megtartottak maguknak. A poloska igazi

kultúrféreg, vadembereknél és félvad nomádoknál nem fordul elő, falun, sőt

vidéken is ritka, ezért véleményem szerint, valamely nép kultúrájának igazi

fokmérője poloskáinak a száma.

  A poloska a városi lakásokban, az ágydeszkák és falak repedéseiben sunyít,

éjjel, mihelyt eloltják a lámpát, elkezd a falon korzózni. Korzózik, korzózik,

korzóznak, korzóznak, csakhamar ezren korzóznak a falon, s aztán körülményes

utakon bemásznak az ágyba, rámásznak az alvó emberre, kis szívócsövecskéjükkel

lyukat ütnek a bőrébe, s elkezdik a vérét szívni.

  Amikor jóllakott a poloska, kihúzza szívókáját a pali bőréből, megtörüli és

zsebre teszi s vesd el magad, elkezd őrülten menekülni. A sértett áldozat egy

darabig még nyugodtan alszik, de mire a poloska az ágyról elmászik a "Petőfi

halála" alá, akkorra elkezd ám a csípés helye fájni, s az áldozat mozog,

fölébred, kigyújt és megvakarja a tett színhelyét. Majd éktelen sziszegéssel,

káromkodással keresi az átkozott merénylőt. A tettes poloska a legnagyobb

nyugalommal hallgat, tudja, hogy őt már baj nem érheti, s az egész szitkozódást

nem is érti, mert hiszen a sérült nem őt szidja, hanem az anyját.

                                 A ZSIRÁF

 

  A zsiráf a legmagasabb szárazföldi állat. Különösen azért magas, mert a nyaka

rettentően hosszú. Hogyha a zsiráf gallért hordana, csak a puceráj annyiba

kerülne neki, mint más állatnak a teljes ellátás fűtéssel és világítással.

  A zsiráf Afrikában él, tehát mindnyájunk sárga irigységének méltó tárgya.

Hozzá még gondtalanul él, mert lakása a szabad természet, tápláléka a magas fák

levele, villamoson nem kell járnia, újságot nem muszáj olvasnia, kultúrigényei

nincsenek.

  Külalakja ez óriási állatnak meglehetősen groteszk. Nemcsak a nyaka hosszabb

vagy ötszörte a kelleténél, hanem az első lábai is jóval hosszabbak a

hátsóknál, miáltal a háta nyaktól lefelé erősen lejtős, tehát lovaglásra,

különösen, ha szappannal bekenik, használhatatlan. A zsiráf színe sárga, nem

citromszínű, hanem inkább villamossárga; ez persze csupán az alapszíne, ezt az

alapszínt fekete foltok tarkítják; ezek a foltok persze a zsiráfot egyáltalában

nem zsenírozzák, neki is az a nézete, mint mindnyájunknak elemiiskolás korunk

óta: ha foltos is a ruha, az nem szégyen, csak rongyos ne legyen. Különben

ezeknek a foltoknak köszöni a zsiráf igazi magyar nevét, azt, hogy: foltos

nyakorján. A foltoknak meg a hosszú nyakának. Ez a "foltos nyakorján" meghatóan

szép kifejezés, ezt mostanában különösen meg kell becsülnünk, sőt terjesztenünk

és fejlesztenünk is ajánlatos, különben egy-két évtized óta van már párja is,

a: miniszteri díjtalan, mégis foltos segéd gyakorján. Darwin és Lamarck tanító

urak törvényei alapján, tehát egyrészt a természetes kiválasztódás, másrészt a

környezethez való alkalmazkodás. alapján a zsiráfnak azért van olyan hosszú

vékony nyaka, mert magas fák leveleivel táplálkozik. Ezt a tételt nem akarom

bővebben magyarázni, de ha igazságnak el is fogadom, még mindig tanácstalanul

állok azzal a kérdéssel szemben, hogy falumbeli ismerősömnek, a boltosnak miért

van olyan hosszú vékony nyaka. Hopp, megvan! Tudom már. Neki is bizonyára a

környezethez való alkalmazkodás miatt van hosszú vékony nyaka, mert falumbéli

többi ismerősömnek, néhány kálvinista magyar földműves embernek meg rövid

vastag nyakuk van, ezekről tudom, hogy éppen azért vastagnyakúak, mert a

környezethez nem alkalmazkodnak. A zsiráfok különben igen békés állatok,

egymást nem bántják, nem háborúskodnak, nem irigykednek, nem versenyeznek,

csupán az az egy illetlen tulajdonságuk van, hogyha a fenevadak, pl. oroszlán,

leopárd, megtámadják őket, s karmaikat és fogaikat a hátukba és nyakukba vágva

marcangolni kezdik, kétségbeesetten ordítanak, miáltal az afrikai mezők és

erdők csendjét fölverik, s megzavarják a többi fenevad, oroszlán és leopárd

nyugalmát; e szegény fenevadak bosszúsága ilyenkor legalábbis kétszeres, mert a

neveletlen zsiráf kétségbeesett ordítása egyrészt a dobhártyájuknak

kellemetlen, másrészt bosszantja őket az, hogy nem éppen ők tépik és

marcangolják a zsiráfot, pedig ők is szeretnék.

                                    A FÓKA


  A fóka a vízben úszik. Persze nem minden vízben található, hanem a földgömb

sarkai körül, a jeges tengerekben; ott is úgy, hogy aki keresi, az beugrik a

vízbe, lebukik, és addig tapogatódzik, amíg meg nem leli. Persze ha a fóka

éppen a víz felszínén úszkál, akkor nem muszáj beleugrani miatta a vízbe. A

fóka rendkívül kecses állat, az alakja éppen olyan, mint a szőnyegé, amikor

összegöngyölgetik, benaftalinozzák és spárgával átkötik, hogy elhelyezzék az

ágy alá. Persze mégis van különbség a fóka és az összegöngyölgetett szőnyeg

között, egyrészt az, hogy a fóka nincsen benaftalinozva, sem spárgával átkötve,

másrészt a szőnyegnek nincsenek úszóhártyával ellátott korcs mellső lábai, amik

viszont a fókának vannak. E miatt a különbség miatt van, hogy az

összegöngyölgetett szőnyeg nem tud a vízben úszni, viszont a fókát, ha betennék

is az ágy alá, nem ennék meg a molyok.

  A fóka a jeges tengerekben úszkál, és halakkal táplálkozik. A halakat

nyersen, tartár- és egyéb mártások nélkül eszi meg, tehát nem gourmand,

ellenkezőleg, józan állat.

  Ott, ahol a fókák élnek és úszkálnak, rendes fehér emberek már nemigen

laknak, hanem sarkvidékiek, úgynevezett eszkimók. Ezek táplálkozási célból

vadásszák a fókát, a fókának ez persze nem tetszik, de annál jobban tetszik a

halaknak, amelyekre viszont a fókák vadásznak táplálkozási célból, s ez nekik

tetszik. A fókavadászás úgy történik, hogy három eszkimó beleül egy rozoga

csónakba, az egyik evez, a másik kormányoz, a harmadik meg egy hosszú kötél

végére erősített szigonyt tart a kezében. A csónakkal odaúsztatnak, ahol a

fókák lubickolnak; amikor a közelükbe érnek, akkor a kormányzó eszkimó ráordít

a szigonyosra, hogy: ne tátsd hát a szádat, te marha! erre az beledobja a

szigonyt a vízbe, a fóka mellé. Ekkor a fókák odaúsznak a csónakhoz,

rákapaszkodnak, és kíváncsian bele akarnak lesni, hogy nincsen-e benne hal.

Mivel nem tudnak belelátni, hát fölborítják. Az eszkimók a vízbe potyognak,

egyikük belefúl, a másik kettő ráúszik egy jégtáblára, s ott vár a

mentőexpedícióra. A mentőexpedíció sokáig jön, addig az eszkimók, hogy éhen ne

haljanak, nekimennek a fókáknak, s egyet közülük bicskával leölnek. Ez a

vadászzsákmány. A vízbefúltra azt mondják: úgy kell neki, miért nem vigyázott.

Nálunk csak elvétve az állatkertben látható a fóka. Azok, akik a strandfürdőkön

és homoknak nevezett sárban heverésznek, csak úgy néznek ki, mint a fókák, de

tulajdonképpen szerény pesti bennszülöttek. Azért, ha pesti bennszülöttek is,

annyiban mégis eszkimók, hogy nagyon is érzik, hogy: kevés a fóka. Fóka

hiányában szeretnék is egymásba döfni szigonyaikat, és szeretnék egymást

megenni, de ezt a törvény, a rendeletek és az erkölcs tiltják, nagyon nehéz és

körülményes dolog ez, s ezért aránylag elég ritkán is fordul elő.

                                  A MAJOM


  A majmok hazája Afrika, India, Dél-Amerika s a Kossuth Lajos utca.

  A majmot azért nevezik majomnak, mert az embert utánozza, majmolja. A majom

az ember arcjátékát és mozdulatait majmolja. Némelyik majom azonban a

majmolásban odáig megy, hogy az embert mindenben majmolja: ágyban fekszik,

reggel mosdik és fésülködik, ruhát vesz magára, sétál, kávéházban reggelizik,

újságot olvas, azután hivatalba megy; sok pénzt keres és felesége is van. Sőt

az ilyen majmoknak szokott a legszebb feleségük lenni. Persze a majom csak

ilyen ártatlan külsőségekben tudja az embert utánozni, a nagy emberi

tulajdonságokban ezt meg sem kísérli, tudja, hogy vállalkozása reménytelen

lenne, mert hol van az a majom, amelyik például olyan buta tudna lenni, mint

egy jövendő hadvezér - és hol van az a majom, amelyik oly gonosz tudna lenni,

mint egy kapitalista. Sőt még Heltai Jenőt sem majom utánozza, hanem Gosztonyi

Ádám.

  A majmok erdőben laknak, mint a harkályok, és gyümölcsöt esznek, mint a

sárgarigók, a víz alatt nem úsznak, mint a gólyák, és nem repülnek a levegőben,

mint a vízilovak. Vannak kisebb és nagyobb majmok; nagyobb majmok részint azok,

amelyeknek nagyobb a testük, mint a kisebb majmoké; részint pedig azok, amelyek

túltesznek a kisebb majmokon.

  Az állatkertekben, külföldi honosságuk miatt internált majmok ketrecekben

tartózkodnak, melyeket részükre a lakáshivatal utalt ki. Ezeknek az állatkerti

majmoknak kedvenc szórakozása, hogy megnézik az embereket, és mulatnak furcsa

mókáikon. Ez úgy történik, hogy az állatkerti igazgatóság nagy plakátokon

utasítja a polgárokat az állatkertben való megjelenésre, azok meg is jelennek,

s ott kisebb csoportokban a majomketrecek elé dirigálják őket, ahol sorban

felállnak, és a majmok nézik őket; a polgárok a majmok szórakoztatására

különféle produkciókat végeznek: meresztik a szemüket, taszigálják egymást,

zsebtükröt vesznek elő, s azt mutogatják a majmoknak, a nők arcát megcsípik, a

gyerekeiket megpofozzák, ha bőgnek, csitítják stb., stb., ha elvégezték

kötelességüket, hazamennek. Ilyenkor a gorilla kinyitja ketrecének ajtaját,

pipára gyújt, elsétál a hüllőkhöz, és az óriáskígyót rácsavarja a vízvezetékre,

elkezdi vele öntözni a kertet, füvet és virágokat meg a kertészlányokat, a

leányok sikongva versenyt futnak előle a kisebb állatokkal és madarakkal,

lúddal, tyúkkal, kutyával, különösen a vízimadarak menekülnek eszeveszetten,

mert azok a vizet őrülten utálják, kivéve az állhatatosan egylábon álló gémeket

és gólyákat, mert azok viszont gipszből vannak.

                                  A SZÚNYOG


  A szúnyog a falusi élet gyönyöreihez tartozik, ezért rokona a légynek, a

varangynak, darázsnak, hangyának, harapós kutyának és a döglött macskának. Sőt

ugyanez alapon távoli atyafiságban áll a százlábúval is. Tehát szúnyog azok

közé az állatok közé tartozik, amelyek a városi ember számára oly élvezetessé

teszik a falusi nyarat. Mert míg kora reggel, mihelyt a nap betekint az

alacsony, nedves, vályogfalú és pókhálós falusi szobába, már amennyire annak

eblyuk nagyságú ablakán egyáltalán betekinthet, a legyek kezdenek mászkálni a

városi ember orrán, szeme héján és szája szélén, és amíg napközben a darazsak

csipkedik meg a kertben, amelynek beléndekszagú illatába okvetlenül beleharsog

valamely, a közelben rothadó döglött macska szaga, addig estefelé, mikor

nevezett városi a ház előtt ülve ki szeretné pihenni a, nap gyönyöreit, a talpa

alatt varangy vartyog, a füle tövébe pedig szúnyog muzsikál. A szúnyog tehát

estefelé jön elő, ő a nap gyönyöreinek, porának, sarának, kukacoszöld

gyümölcseinek és kutyaugatásainak a befejezése és betetőzése. Betetőzése, mert

valamennyi többinél nagyobb gyönyör; gyönyörűen muzsikál, és jól csíp. A

szúnyog az ember fülébe muzsikál, de a nyakát csípi meg. Amelyik nem a nyakát

csípi meg, az a keze fejét csípi meg. Mivel azonban több szúnyog muzsikál az

ember füle tövébe, s ezek közül csak néhány csípi meg a nyakát, természetes,

hogy a keze fejét sem egy csípi meg, hanem több. Tehát egyik a nyakát, másik a

keze fejét, harmadik a homlokát, negyedik a képét csípi meg, amikor is `egyik,

másik, harmadik és negyedik` alatt nem egyes szúnyogokat, hanem csapatokat kell

érteni. Ez összesen körülbelül néhány ezer csípést tesz ki, azaz a szúnyogok a

városi embert nyaralás ürügye alatt esténként szitává csípik. Ez ellen a ravasz

városi ember úgy védekezik, hogy rágyújt egy pipa kapadohányra, hogy a

szúnyogokat odább undorítsa. Néhány szippantás meg is hozza a kellő eredményt,

mert a városi ember elszédül, feláll, és miután lehajolni elfelejt, fejét

beleütve az ajtófélfába, beszédül a házba, és belefekszik ágyába. Az ágyban

gondosan megvakargatja szép sorjában a csípéseket, sőt a koponyacsontját is

véresre vakarja. Ezalatt az ágyában egér rágcsál, az ágya alatt béka brekeg,

nyakán pók mászik, a falon pedig százlábú mászik, a beléndekszag pedig a

nyitott ablakon keresztül akar hozzá éjszakára bemászni, de nem tud, mert

egyrészt oly kicsiny az ablak, hogy nem fér be rajta, másrészt pedig, miként a

várból kirohanó őrség visszaveri az ellenséges csapatokat, úgy veri vissza a

beléndekszagot a szobából az ablakon át állandóan kifelé rohamozó doh és

penészszag, amely a múlt nyártól fogva, amikor is utoljára volt nyitva az

ablak, felgyülemlett kisgazdáéknál.

  Mindettől eltekintve, a szúnyog kecses, karcsú állat, a szárnyaival muzsikál,

mint a repülőgép a csavarjával, s van egy hosszú vékony szívókája, amelyet

tövig döf az áldozata bőrébe, s azzal szívja a vérét, sok uzsorás és munkaadó

is megirigyelhetné. A szúnyog színe, ha éhes, szürkéssárga, evés közben

rózsaszínű, jóllakott állapotában pedig bíborvörös. Ekkor azonban az áldozata

ráüt a saját fejére, s a szúnyog maszattá válik